Sok mindent láttam már az életem során de egy ilyen fazont még soha. Háború dúl az általa vezetett országban. Ez a lehető legrosszabb. Százezrek menekültek már el Ukrajnából - ez is kifejezetten rossz. Az orosz haderő jól érezhetően még nem igazán mutatta meg magát, de az nyilvánvaló, hogy nem fog engedni. Na ez is elég nagy baj. Ukrajna önmagában nem elég erős ahhoz, hogy ezt a háborút megnyerje. Bármi is lesz a csatározások vége, az erkölcsi vesztes mindenképpen Oroszország lesz.

Azon természetesen nem csodálkozom, hogy Zelenszkij elnök minden fórumon megpróbálja azt a narratívát elsütni, hogy az ukránok a jók, az oroszok a gonoszak. Ez eléggé leegyszerűsítve az ő szemszögéből a háborújuk. Az is természetes, hogy ő az ukrán emberek, illetve inkább az Ukrajnában élő állampolgárok egy részének az érdekében próbál megmozgatni mindent. És azt teljesen természetesnek veszi, hogy minden állam, minden ország aláveti a saját érdekeit Ukrajna érdekeinek. Miért? Mert Zelenszkij ezt így akarja. Ha valaki figyeli a háborúval kapcsolatos tömegtájékoztatást, abból csak az tud kijönni, hogy Ukrajnában mindenki igazat mond és ha valaki úgy érezné, hogy mégsem mondanak igazat, akkor majd jól kibeszéli őt az elnök. Néha kicsit olyan érzése van az embernek, hogy egy szappanopera képsorait látja leperegni, amikor Zelenszkij szerepel. Ugyanaz az öltözet, ugyanazok a vádaskosáok, ugyanaz a követelőző hangnem. Mintha csak egy szerepet játszana és a forgatókönyv író, meg a rendező ezt így akarná láttatni. Mert ha nem így volna, akkor kevésbé volna hiteles?

Nem tudom. de azt tudom, hogy Magyarország a legelsők között volt, aki megmozdult az Ukrajnából menekülő emberek megsegítése érdekében. Összefogott az országunk, egy csomó támogatást és adományt biztosított a Magyar Kormány. Viszont az első pillanattól kezdve deklaráltuk, hogy semmilyen körülmények között nem szállítunk fegyvert, és nem küldünk katonákat Ukrajnába. És ez aztán cseszte a csőrét az Ukrán állami vezetőknek. Csak azt nem értem miért? Eleve nem becsmérelni és csesztetni kéne a magyarokat, hanem hálásnak lenni, amiért olyan sok menekülőn segítettünk eddig és fogunk még segíteni. Mert ez a háború egyelőre nem fog befejeződni. Minősíthetetlenül pocskondiázni Magyarországot a segítsége ellenére - csak egy igazi bunkó fejében fordulhat elő ilyen gondolat. Fenyegetőzni azzal szemben, aki segít? Ekkor baromságot ki csinálna. Nos most már tudjuk, hogy néhányat tudnánk nevesíteni, de közülük messze kiemelkedik Volodimir Zelenszkij. Úgy viselkedik, mintha nem nem volna ura önmagának, vagy valami tudatmódosító anyagoktól bódultan beszélne félre. És talán ebben lehet bizakodnunk. Hogy félrebeszél. És nem szabad komolyan vennünk, mert ez az ember nem ér ennyit. 

Viszont sokkal többet érnek azok az ukrán emberek, akik félnek, akik földönfutók lettek, menekülni kényszerültek a saját országukból. Nos ők tudják mi a hála szava és hálásak is mindenkinek, aki igyekszik nekik segíteni. Mintha nem egy ország lakói lennének: Zelenszkij és a népe. De miért ez az óriási különbség közöttük? Van egy sejtésem, amit alig merek elhinni és ami magyarázatot adhatna erre a homlokegyenes eltérő kommunikációra. Az a sejtésem, hogy Zelenszkijnek már nem az a fontos, hogy béke legyen az országában és kimenekítse az embereket a háború gyötrelmeiből, hanem a saját és klientúrájának a hatalomba való megmaradása. Pontosan tudja, hogy esélytelen. Mástól várja a segítséget, hogy a végén győztesként tetszeleghessen. Pontosan tudja azt is, hogy ha az oroszok fejezik be győztes félként a háborút, akkor neki és a hozzá hű csapatnak menni - sőt menekülnie - kell. Számukra az orosz győzelem a politikai karrierjük végét jelentené. 

Biztos vagyok benne, hogy az oroszok számára sem "buli" ez a háború. Egy vékony mezsgyén táncolnak. de találtak maguknak megfelelő indokot, hogy a háborús helyzetet fenntartsák. Józan ész szerint ki van abban a helyzetben, hogy Ukrajna népét megmentse a további értelmetlen szenvedéstől. Az illetőt Zelenszkijnek hívják. Megtehetné, hogy érdemben foglalkozik az orosz követelésekkel. Foglalkozik is, csak valami nagyon sajátságos módon. Nem azon jár az esze, hogy béke legyen, hanem azon, hogy honnan tudna még több gyilkoló eszközt tarhálni, amivel tovább húzhatja a háború időtartamát. Közben pedig fenyegetőzik. Mindenfelé, de leginkább Magyarország irányába teszi a sértő megjegyzéseket.

Nem tudom, hogy jól emlékszem-e, de azt hiszem, hogy jól, amikor azt írom, hogy Zelenszkij elnök sokat nem tett Magyarországért és a magyar emberekért. Illetve tett a nyelvtörvénnyel. Sértette a kisebbségi jogokat, elnézte a nacionalisták által elkövetett cselekményeket. És ez az ember követelőzik velünk szemben. Ennek tényleg elgurult a gyógyszere!  

"Van egy álmom" - ez a klasszikusnak számító mondat 1963. augusztus 23-án hangzott el Martin Luther King szájából. És ez a mondat talán az egyik leghíresebb beszédből való. Nos, én nem szeretném semmiképpen magamat a nagy klasszikussal összehasonlítani. 

De nekem is van, volt egy álmom. Vagy inkább rémálmom, mert a háborúval összefüggésben álmodni inkább nyomasztó érzés, mint kellemes. És igen, most már egy ideje ott kattog a fejemben ez az álom, amiből ha felébredek mindig a verejtékemben fürdök. Szerintem minden épeszű ember tart, vagy még ennél is pontosabb az a kifejezés, hogy fél a háborútól. Miért? Mert a háború fogalma egyenlő a pusztítással, az öldökléssel. És ennek nincs olyan aspektusa, amit szépnek lehetne tartani. Ezért is érthetetlen számomra, hogy mi dolgozhat azoknak a magyar politikusoknak a fejében, akik mindenáron át akarják lépni azt a "piros vonalat", ami az országunkat elválasztja attól, hogy potenciálisan is háborúba keveredjünk, az orosz-ukrán háborúba.

Megy a szájkarate ellenzéki politikusaink részéről, mindenki roppant felelősségteljesen kiáll amellett az álláspont mellett, hogy Magyarországnak fegyvereket, sőt, katonai csapatokat is kellene küldeni Ukrajnába. Miért? Mert csak. Azon nagyvonalúan átsiklunk, hogy Ukrajna nem része a NATO-nak, sőt jelen állás szerint nem is várható, hogy az lesz. Nem tagja az EU-nak, de ha az is lenne, akkor sem gondolom, hogy ez tény önmagában megalapozna egy olyan kötelezettséget Magyarország számára, hogy golyófogóvá váljon a "fejlett és demokratikus nyugat" előtt.

Arról álmodtam, hogy volna egy tökéletes megoldásom a háborúskodásra vágyó politikusaink számára. Szépen össze kéne belőlük verbuválni egy katonai alegységet, és mint önkéntesek máris masírozhatnának Záhony irányába, hogy jelentkezzenek Ukrajna védelmére. El is játszottam a gondolattal, hogy vajon hogyan is nézne ki és kikből állna ez az "alakulat".

Nyilván kell egy parancsnok a csapat élére. De ki is legyen az? Több lehetséges jelöltem is volna erre a posztra. A legkézenfekvőbb Márki-Zay Péter volna. Ha már őt dobta a gép az ellenzéki oldal kapitányi posztjára. Katonai alegység parancsnokaként is bizonyára megállná a helyét. Ugyanannyi gyakorlata volna ebben is, mint a  miniszterelnökösködésben. De potenciálisan számba jöhet még az ex honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc is parancsnokként. Ő legalább látott már hadsereget közelről. Szerintem mielőtt a parancsnoklás kérdése eldőlne, érdemes volna egy előválasztást tartani közöttük.

Aztán nézzük a legénységet! Mindjárt itt a sorban elsőként kellene a megfelelően magas hivatalt betöltő Rónai Sándorra számítanunk. Talán mint a csapat rádiósa - a hátán egy rádió adó-vevő készülékkel, na meg a menetfelszereléssel - tarthatná a közvetlen kontaktot az Európai Parlamentben serénykedő övéivel, hogy gondolkodás nélkül tudják az onnan kapott feladatokat végrehajtani. Mindjárt mellett e sorban el tudnám képzelni Fekete-Győr Andrást, fején rohamsisakkal, hátán a néhány tízkilós málhazsákkal, na meg megfelelő fegyverzettel és lőszerrel. Egy ilyen öltözetben biztosan már a látványával is tudná az elrettentés politikáját képviselni. A sorban őt nyugodtan követhetné Berg Dániel önkéntes, aki teljes harci díszben bizonyára jól illeszkedne FeGyőr Bandi elrettentő megjelenéséhez. A sorba még jól illeszkedne Alföldi Róbert művész úr is, akivel kapcsolatban az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban tett nyilatkozat óta nem tudom eldönteni, hogy melyik bolygón él.  Aztán jöhet a női szekció! Potocskáné szentem biztosan becsatlakozna a csapathoz. Mert szerinte menni kell katonai segítséget nyújtani Ukrajnának. De az lehet, hogy ő mégsem menne, inkább küldene valakit maga helyett, nehogy valami baja essen és a végén a családja igya meg a levét a háborúnak. Menjen valaki más, akiért nem kár. Nagyjából ez az üzenete annak, amiket eddig mondott. És belefér még a csapatba Cseh Katka is, miután ő is úgy látja, hogy az a helyes, ha Magyarország beszáll a háborúba. No, kérem szépen! Akkor tehát meg lehetne alakítani az "Első Ellenzéki Liberális Magyar Rohamosztagot". Kemény csapat, biztosan alaposan ki lennének segítve az ukránok, ha beszállnának az oldalukon háborúskodni. 

Én viszont a magam részéről inkább választanám a három lépés távolságot a háborútól és foggal-körömmel ragaszkodnék, hogy Magyarországon a békét őrizzük meg! Akik meg háborúskodni szeretnének, azoknak pedig sok sikert kívánok az önkénteskedéshez.  

Akárhogy is szeretnék nem venni tudomást azokról a hírekről, amelyek az orosz -ukrán háborúval kapcsolatosan az USA szerepére utalnak - sajnos nem tudom megtenni. A háború körüli zűrzavaros tájékoztatás csupán egyetlen momentumban egységes: mindenkor igazodási pontként utalnak az USA-ra, illetve annak elnökére, Joe Bidenre.

Magára az elnök személyére nem szeretnék sok szót fecsérelni. Tudjuk, hogy Joe Biden az elnök, azt is tudjuk, hogy legalább olyan zűrzavaros körülmények között sikerült az amerikai népnek őt az elnöki pozícióba juttatni, mint amilyen zűrzavaros a tömegtájékoztatás az ukrán helyzettel kapcsolatban. Azt is sejtjük a híreket olvasva, hogy az  egészségi állapota, különösen a mentális állapota hagy maga után némi kívánnivalót. És emiatt aggályos, hogy ebben a mostani konfliktusban mennyire lesz képes megfelelő és racionális döntéseket hozni. Optimálisan a saját népére vonatkoztatva, de valahogyan úgy alakult a világban, hogy az USa bárhol, bármikor, bármit eldönthet az adott ország lakossága és a politikai vezetők akaratának figyelmen kívül hagyásával is. 

Azt ugyebár nem kell különösebben ecsetelni, hogy Oroszország és az USA között történelmi múltra visszatekintő feszültséget lehet kimutatni. Két nagyhatalom és igazából meg is férhetnének egymás mellett, hiszen elég nagy ez a Föld nevű bolygó. De valami miatt ez mégsem megy. És ennek a furkálódásnak a forrása valahogyan soha nem Oroszország. Hanem Sam bácsi országa érzi úgy, hogy neki kell az igazságosztót eljátszani mindenütt a világban. Háborúkat gerjeszt, vagy a már folyó háborúba belép valamilyen formában, vagy úgy tesz, hogy semmi köze a habárúhoz, aztán a végén kiderül, hogy mégiscsak van. 

De nem szeretnék elkalandozni, hanem nézzük csak az orosz-ukrán háborút. Mi köze van az egészhez az USA-nak. Elvileg nem sok. Sőt talán semmi. De ez csak az elvi sík. A gyakorlat, azonban mást mutat. Először is nézzük a geopolitikai képet. Ukrajna Oroszország tőszomszédja, így ideális terep ahhoz, hogy megfelelő államközi megállapodások megkötésével megvesse a lábát Sam bácsi az orosz medve közvetlen szomszédjaként. Az pedig tény, hogy a jelenlegi ukrán elnök szimpátiája az USA felé nem titkolt. Zelenszkij elköteleződött Ukrajna NATO csatlakozása iránt, de ugyanígy megpróbálta már országát az EU tagjai közé juttatni. De aki kicsit is tisztában van az ukrán belviszonyokkal, az tudja, hogy Ukrajna képtelen teljesíteni azokat a feltételeket, amikkel ezekhez a közösségekhez csatlakozhat. De Zelenszkij tudja, hogy majd jön Sam bácsi, aki megmondja a világ többi országának, hogy milyennek kell látniuk Ukrajnát és persze akkor már kifejezetten úgy fog tűnni, hogy csak az ukránokra vártak ezek a szervezetek.

Na de a lényeg. Az USA számára létfontosságú, hogy Ukrajna ne hátráljon meg az oroszok nyomása miatt. Miután az ukrán állami vezetés egyértelműen elköteleződött Amerika iránt, így ideális terep azokhoz a zűrzavaros katonai fejlesztésekhez, amivel az USA Moszkva közvetlen szomszédságába kerül. Igaz ukrán fedéssel, de majd amikor kell, akkor ez a lepel úgyis le fog hullani. Az persze elég visszatetsző, hogy ahelyett, hogy azon dolgozna mind a NATO mind az EU, hogy végre tűzszünet és béke legyen a harctéren, inkább olajat öntenek a tűzre és további fegyverszállításokkal és szankciókkal játszadozva próbálják visszaszorítani Oroszországot. Közben úgy tesznek, mintha csak felebaráti szeretetből támogatnák Ukrajna népét. Pedig erről szó nincs. Az ukránokat nem nehéz most manipulálni, hiszen nincsenek olyan helyzetben, ami örömre adna okot. Háború dúl, ráadásul egy olyan háború, aminek a lelki súlya is nagyobb, mint ha két tökéletesen idegen nép esett volna egymásnak. A hadban álló két állam lakosság hosszú évtizedeken keresztül egy államhoz tartozott, óhatatlanul keveredtek egymással a nemzetiségek. Nincs tisztán orosz és nincs tisztán ukrán nemzetiségű állam. De akkor miért nem sikerül békét kötniük egymással? Mert Sam bácsinak nem érdeke. Mert Sam bácsi számára ez a háború is lefordítható a gazdasági spekuláció nyelvére. Amíg háború van, dübörög a hadiipar, a dollármilliók csak úgy ömlenek a hadiipari cégek zsebébe, megy a biznisz. És ráadásul most nem kell semmilyen vizsgálóbizottságtól tartani, aki esetleg firtatná, hogy mi is történt korábban arrafelé, Európa keleti részén, mi mennyibe került. És persze nem amerikai életek árán dübörög a fegyverüzlet.

Kétségtelen, hogy Putyin elnök rovásán sok van. Azzal is egyet tudok érteni, hogy az oktalan háborús gyilkolászásokért felelősséggel tartozik. De nemcsak ő. Hanem mindenki, aki közreműködött bármilyen formában azért, hogy az ukrán-orosz háború elhúzódjon és így napról-napra nőjön az áldozatoknak a száma, illetve az a kár, amit a háború okoz. Nincs jó fegyver és rossz fegyver. Csak olyan fegyver van, amivel gyilkolni lehet és kárt okozni. Még akkor is így van ez, ha sokan keresik a lehetőségét, hogy bebizonyítsák, hogy van jó háború. Elvben esetleg lehetséges, de az emberek szempontjából semmiképpen.    

Senkinek. talán legrövidebben így lehet a címben szereplő költői kérdésre válaszolni. Senkinek, mert a háborúval kapcsolatos kommunikációban - de önmagában a politikai kommunikációban - egyre kevésbé lehet észlelni az objektív és valóságnak megfelelő tájékoztatást. Hogy miért? Mert ellentétes érdekeltségű feleknek kell ugyanarról a tényről valamilyen magyarázatot kitalálni. Azt pedig senki ne gondolja, hogy bárki is "csak úgy" hajlandó volna a tényekhez szigorúan ragaszkodva tárgyilagosan tájékoztatni a közvéleményt.

Na de miért is vettem fel ezt a témát? Bizonyára észrevette már mindenki, hogy amikor az orosz-ukrán háborúval kapcsolatosan olvasunk híreket, akkor azok tartalma jelentősen nem tér el egymástól, amióta az orosz álláspontot képviselő információs forrásokat "kiherélték". Így csak arról, és olyan tartalommal kaphatunk tájékoztatást, amit a politikai main stream megenged Európában. Így fordulhat elő, hogy a tömegkommunikációból úgy tűnik, hogy az orosz hadsereg veresége biztosra vehető, mert az orosz katonák demoralizáltak, ráadásul rossz a fegyverzetük, nincsenek megfelelően felkészítve a harcokra, nagy veszteségek keletkeztek már eddig is a soraikban és már-már a fegyverletételen törik a fejüket. Az ukrán hadsereg harci morálja viszont fényévekkel jobb, ügyesen és roppant eredményesen használják a fegyverszállítmányokkal Ukrajnába érkezett nyugati harci eszközöket. És nem engednek egy tapodtat sem az orosz követeléseknek. Gondolom, ha lehetne orosz forrásból származó hasonló híradásokat olvasni, akkor ugyanezeket olvasnánk, csak a nemzetek nevei cserélődtek volna fel. Akkor mi lehet az igazság? Ezt szerintem pontosan senki nem tudja, illetve, akik legalább nagyjából pontos adatokkal rendelkeznek, azok meg hülyék volnának azokat nagydobra verni. Az előbb említett hírek semmi más célt nem szolgálnak, mint az adott oldal harci kedvének fenntartását a további háborúzásra, mert a katonáktól ezt várja el a politika.

Ami biztos, hogy a háborúskodásban már régesrégen ismert taktikai húzás a dezinformáció. Mire is szolgál ez? Tulajdonképpen arra, hogy a saját csapataink harci erejét erősebbnek az ellenségét gyengébbnek tüntessük fel. El lehet képzelni, hogy milyen lenne a közhangulat Ukrajnában, ha azt kezdenék el kommunikálni a média csatornáin, hogy az ukrán csapatok nehezen bírkóznak meg az oroszokkal, nagyok a veszteségek és az anyagi károk, fogy az utánpótlás, és nem túl fényes a helyzetük. Egy ilyen kommunikáció Ukrajna lakosságát porig sújtaná, és akár odáig fajulhatna a helyzet, hogy az ukrán lakosság próbálna meg nyomás alá helyezni az országa vezetőit a háború lezárása érdekében. 

A dezinformáció ugyanúgy működik a nem csak a harci sikerek kommunikációja tekintetében, hanem a a szemben álló felek harci ereje, a választott taktika, a várható jövőbeni harci cselekmények kommunikációja tekintetében is. Hátha valaki beveszi ezeket a fals adatokat és a végén ennek megfelelően szervezi a következő harci cselekményeit.

Akkor mégis kinek lehet hinni? Ebben a helyzetben leginkább saját magának hihet az ember, ha olyan tényekre támaszkodva alakítja ki az álláspontját, amelyek bármelyik féltől függetlenek. Beszédesek azok a térképi ábrázolások, amelyek a bemutatják, hogy a frontvonalak merre húzódnak, a harcoló csapatok csapatmozgását mutatják be. És persze az kifejezetten előny, ha valaki rendelkezik némi harcászati, harcművészeti ismeretekkel. Mert például a lassú csapatmozgás nem szükségképpen jelenti azt, hogy mondjuk a támadás lendülete kifulladt, hanem jelenheti azt is, hogy a támadók esélyt kívánnak adni, hogy a harcokban közvetlenül érintett polgári lakosság el tudja hagyni a háborús zónát. 

És persze érdemes figyelni a hadban álló államok vezetőinek a nyilatkozatait is. Ezekben talán kisebb mértékben találhatók mellébeszélések, mint a sajtó híradásaiban. Épp ezért célszerűbb is ezekre odafigyelni.

Ha most a konkrét helyzetre vonatkoztatva próbálunk meg egy pillanatnyi reális képet festeni, akkor a következőket lehet biztosra venni:

1. a diplomáciai kapcsolatok működnek a felek között;

2. van szándék a békekötésre mindkét fél részéről;

3. a felek békekötéshez kapcsolódó feltételei még mindig távol vannak egymástól;

4. bár lassú az orosz csapatok térnyerése, de kétség kívül az látszik, hogy a régi "harapófogó" taktikát alkalmazva próbálják majd felőrölni az ellenséget;

5. a külföldi fegyverszállítások folyamatosak;

6. egyelőre mindkét fél folytatja a háborús cselekményeket.

Az ezekből elvonható következtetések köre viszont igen tág. Az előbbiekben leírtak figyelembe vételével a tömegtájékoztatásban ezeket a tényeket teljesen különbözően lehet tálalni az olvasók felé. 

Ahhoz kétség sem fér, hogy még mindig nem lehet fegyvernyugvásról beszámolni az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. Ez nagy baj. Minden nappal ugyanis egyre nagyobb az emberáldozatok száma és az anyagi kár. Aminek van értelme? Nincs! 

Tegnap jelent meg egy cikk az index.hu oldalon, amelyen az orosz külügyminiszter álláspontját lehetett olvasni a háborúval kapcsolatban. Azért is volt érdekes olvasni azt a cikket, mert mostanában eléggé egyoldalú a hazai sajtóban a háborúval kapcsolatos tájékoztatás. Ez a Lavrov-féle nyilatkozat mégis jelentős. Egyrészt, mert úgy tűnt a sorokat olvasva, hogy nem került belőle sok minden kicenzúrázásra, másrészt, mert egy autentikus forrás szájából származtak a gondolatok, harmadrészt, mert kimondta azt a háborúval kapcsolatban, amit a háború eddigi történéseit figyelő ember valószínűleg már megfogalmazott magában, de nem volt semmi, ami alátámasztotta volna a spekulációt. De most Lavrov kimondta azokat a gondolatokat, amivel egy egységes egésszé tud összeállni az egész történet.

Szóval a cikk címe is nagyon sokat mondó: " Ez a háború elsősorban nem Ukrajnáról szól". Ez egy józanul gondolkodó ember számára hamar nyilvánvalóvá vált, hiszen szinte a háború kirobbanásának pillanatától kezdődően beindultak azok az Ukrajnának szánt fegyverszállítások, amivel az orosz erőfölényt kívánták kompenzálni Ukrajna barátai. Ami érdekes volt, az maga az időtényező, amennyi időre szükség volt a fegyverszállítások elindításához. Rekord idő alatt indult be, mintha csak erre vártak volna bizonyos hatalmak. Aztán a tömegkommunikációk, a különböző gazdasági szankciók bevezetése is rekord idő alatt történt meg. Tényleg úgy tűnt, mintha egy kész forgatókönyvvel azt várták volna, hogy Oroszország lépjen.

Lavrov kifejtette azt az álláspontját, amelyet úgy tűnik a körülmények is igazolnak. Az orosz külügyminiszter szerint Nyugatnak - élén az USA-val - nem akarta a békés megoldást Oroszország és Ukrajna között. Álláspontja szerint nem Ukrajna áll a háború középpontjában, hanem egy más világrendet akarnak a nyugati hatalmak ráerőltetni mindenkire. 

"...az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt Európa leigázását tűzte ki célul, és elérte, hogy megkérdőjelezhetetlenül ragaszkodjon az amerikai irányvonalhoz."

Ez a gondolat látszik igazolódni, ha figyeljük az EU-s intézmények működését. Mintha csak abból a kottából játszanának, amit az USA vezetői kitalálnak. Ezért sem okozhatott nagy meglepetést, hogy a háború megindulásának pillanatától kezdődően az USA érdekeinek megfelelő magatartást tanusított az EU is. A humánum jegyében szállítottak fegyvert, hoztak mindenféle ész nélküli szankciókat, amivel semmivel nem büntették kevésbé a világ többi államát, mint Oroszországot.

Arra már korábban is utaltam, hogy ebben a háborúban az ukrán emberek csak bábuk. Járulékos veszteség egy USA által irányított játszmában, amellyel Oroszországot akarják megtörni. És egyre több olyan körülmény jut az ember eszébe, ahogyan figyeli az eseményeket, amelyek összecsengenek Lavrov álláspontjával. Már a kiindulási pont, Ukrajna vezetése, amely nem titkoltan amerikai segítséggel került hatalomba annak biztosítéka, hogy az USA érdekei nem szenvedhetnek csorbát Ukrajnában. Aztán az a tény, amit már az USA illetékesei is megerősítettek, hogy a CIA munkatársai képezték ki bizonyos taktikákra, bizonyos fegyverek használatára, illetve bizonyos fegyverek elleni harcra az ukránokat. Aztán az sem elhanyagolható, hogy miért kell újra olajat önteni a tűzre a fegyverszállításokkal. Nem tudom, hogy miért nehéz megérteni egy józanul gondolkodó embernek, hogy nem segítség az, ha háborúba valaki fegyvert szállít, hanem csupán üzlet. A fegyverszállítások miatt elhúzódó harcok csak az áldozatok számának és mértékének növekedését eredményezi, nem a békét.   

Köztudott, hogy a két háborúskodó fél között szerencsére nem szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok és érzékelhetően a béke irányába szeretnének elmozdulni. Mindkét félnek vannak követelései, elvárásai a másikkal szemben. Lavrov szerint:

"Tudtam, hogy az amerikaiak készek mindent megtenni annak érdekében, hogy a jelenlegi körülmények között megakadályozzák a pozitív elmozdulást egy valóban többpólusú, egyenlő világ felé."

Remélni lehet csak, hogy a béke megteremtése nem az amerikai érdekek csorbulása miatt fog meghiúsulni. Én még mindig hiszem, hogy a béke hamar megteremtődik, különösen, ha csak a két érintett ország érdekeinek a figyelembe vételével tárgyalnak.

Lehet elfogultsággal vádolni, hogy miért keverem bele az USA-t ebbe az egész zűrzavarba. Nem keverem bel, önmagát keverte bele az USA, amikor szankcionált, amikor eldöntötte, hogy kinek mit és hogyan kellene tenni, amikor ész nélküli fegyverszállításokba kezdett. És még lehetne sorolni. Az tény - hogy nem kifejezetten szép dolog humanitárius segélyként fegyvereket szállítani amerikából Ukrajnába. Ez ki is verte a biztosítékot az egyik olasz repülőtér dolgozóinál, aki emiatt azonnal sztrájkolni is kezdtek. Szóval az amerikai kotnyeleskedés folyamatosan nyomon kísérhető a háború történésein. És ez nem segíti a felek közötti megállapodást.

Az orosz -ukrán háború első pillanatától fogva az USA és az EU országok nagy vehemenciával támogatták Ukrajnát. Különösen fegyverekkel, meg minden földi jóval - szankciókkal sújtották Oroszországot - és nagy együttérzésükről biztosították az ukrán elnököt és népét. De ugyebár legtöbbször a látszat csal. különösen ha benne van a levegőben annak a lehetősége is, hogy a háború könnyen tovább gördülhet az ukrán határokon túlra is. Így aztán miután sikerült támogatásként elküldeni Ukrajnába az összes olyan nyugati fegyvert, ami már visszamaradt a szezonvégi fegyverkiárusításból, egy lépést hátraléptek a bősz támogatók.

Egyre inkább világossá vált Zelenszkij elnök számára, hogy az EU-hoz való csatlakozása nem fog menni egyik napról a másikra, hanem ehhez azért szükség lesz megfelelő támogatottságra is az EU tagállamai között, de az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy a NATO csatlakozás meg valószínűleg csak egy szép dajkamese volt a gondoskodó nyugati országok részéről. Kicsit karcosabban: átvágták Zelenszkijt és az országát.

Ezzel kapcsolatban jelent meg egy rövidke cikk az mfor.hu oldalon.A cikk arról szól, hogy Zelenszkij elnök kiosztotta a nyugati országokat, mert szerinte számukra csak a kényelmük a fontos és nem az ukrán emberek szenvedése. Ez az ominózus Zelenszkij-féle kifakadás konkrétan a Bundestagnak történt, de a tartalmából egyértelműen az derül ki, hogy az ukrán elnök általában a nyugati világ politikusainak címezte a mondandóját. Az elnök azt üzente a nyugat politikusainak, hogy számára érthetetlen, hogy miért nézik tétlenül azt, hogy az orosz hadműveletekben ukránok ezrei halnak meg. Ez utóbbi kijelentés azért külön is megfogta a figyelmemet. 

Eddig nem volt szó ukránok ezreinek a haláláról, legfeljebb - és persze ez is rengeteg - néhány száz halálos áldozatról, orosz részről viszont nagyságrenddel több áldozatot jelentettek az ukránok. Nem szeretnék lovagolni ezen az anomálián, de akkor vagy az ukrán híradások festettek sokkal szebb képet a valóságos helyzetről és ezért hazudták le a tényleges áldozatok számát, vagy ha meg korrekt volt a tömegtájékoztatásuk, akkor most bizony az elnökük füllentett. De tulajdonképpen ez a tények tükrében jelentőséggel nem bír.

De aminek van jelentősége az az, hogy Zelenszkij elnök számára nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati ígéretek megmaradnak ígéreteknek, sőt a NATO-hoz való csatlakozási szándékuk köddé válik. Köddé válik, mert az orosz békejavaslat egyik pontja kizárja ezt a lehetőséget. És valljuk be férfiasan, azért azt nehezen lehetett elképzelni, hogy Ukrajna csak úgy fesztiválhangulatban beléphet a NATO országok közé. Úgy, hogy közben a nagy ellenlábassal közös határuk van.

Leesett az is Zelenszkij számára, hogy minden nyugati hatalmat csak a háború üzleti része izgatott. Jól felfogott gazdasági érdekből mutatott támogatási lehetőséget Ukrajna felé. Az egyébként is jól tapasztalható volt, hogy amikor Ukrajna kapta a segélyszállítmányokat, a fegyverszállítmányokat, extra anyagi forrásokat, akkor beleélték magukat abba, hogy a nyugati hatalmak befogadták maguk közé. Ezért is engedett meg magának az ukrán  vezető politikai réteg olyan hangnemet akár Magyarországgal szemben is, mert maga mögött érezte a nyugati országok támogatását. Pedig ép ésszel meg lehetett volna érteni a magyar álláspontot és értékelni lehetett volna azt a segítséget, amit az országunk népe nyújtott a menekülőknek.

Most viszont úgy tűnik, hogy kezd a máz lekopni az eddig támogató országokról. Úgy látszik, hogy Zelenszkij elnöknek és népének el kell fogadnia azt, amit Magyarország már 1956-ban megtapasztalt - azaz, hogy a nyugati hatalmak csak bizniszt látnak egy fegyveres konfliktusban és csak az ígéret szintjéig jutnak el bizonyos támogatások terén. 

Az biztos, hogy az ukrán elnök most sokat tanult és valószínűleg újra nem fog egy hasonló helyzetben feltétel nélkül elhinni mindent, amit a nyugati hatalmak ígérnek.   

Végre egy hír, amely bizakodásra ad okot és a végét jelentheti az oktalan öldöklésnek. A blikk.hu oldalon olvasható cikk taglalja, hogy várhatóan milyen pontok fognak majd szerepleni az aláírandó béke megállapodásban. A cikkben olvasható egy felsorolás, amely azokat a pontokat tartalmazza, amely a gerincét fogja képezni az említett dokumentumnak Ukrajna és Oroszország között.

Ezek a pontok a következők:

• átfogó, országos tűzszünet
• az orosz katonák elhagyják Ukrajnát, beleértve azokat a régiókat is, melyeket a február végén indult offenzíva során elfoglaltak (pl. Herszon, az Azovi-tenger partvidéke, Pripjaty-térség)
• Ukrajna lemond a NATO-csatlakozásról és semlegességet hirdet
• nem épülhetnek külföldi katonai bázisok Ukrajna területén és Ukrajna nem fogad több külföldi fegyverszállítmányt
• az ukrán haderő viszont továbbra is működhet,
• a nyugati országok, mint az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Törökország szavatolják Ukrajna biztonságát
• és megszűnnének az orosz és más kisebbségek nyelvhasználati jogait korlátozó intézkedések is.

Az lenne az ideális, ha ezek a pontok nemcsak a megállapodásban szerepelnének, hanem a mindennapokban is teljesülnének. Azt gondolom, hogy ezek között a pontok között vannak olyanok, amelyek már korábban a Minszki Megállapodásban is - ha nem is ugyanígy fogalmazva - de szerepeltek. Csak betartva nem voltak. Az a véleményem, hogy akkor járunk el helyesen, ha megadjuk a bizalmat a feleknek és elhisszük nekik, hogy valóban ezt akarják. És a magam részéről hajlamos is vagyok rá, hogy elhiggyem, hogy be is akarják tartani a pontokat. De!

De még mindig bizalmatlanságra ad okot számomra az Egyesült Államok viselkedése. Ezeknek a felsorolt pontoknak a valóságba való átültetéséhez KELL az, hogy az USA és az általa irányított NATO és maga az EU is képes legyen önkorlátozásra. Azaz, hogy nem kell feltétlenül pesztrálni a feleket. Ez a két ország dolga abban a tekintetben, hogy rajtuk csattant az ostor. Épp ezért kell hagyni minden más országnak, hogy ők állapodjanak meg. Nem kell kívülről bölcs tanácsokkal ellátni a feleket, mert a problémában ők maguk vannak benne és nem más ország. Legyen Ukrajna és Oroszország ügye, hogy milyen feltételek mellett látják biztosítottnak a hosszú távú békés egymás mellett élés lehetőségét. És ha esetleg úgy is tűnik, hogy valamelyik fél olyan pontot is elfogadott, ami számára nem a legkedvezőbb, akkor sem kell arra törekedni egyetlen országnak sem, hogy befolyásolják a tárgyaló feleket. Ha ezt képes lesz betartani a világ, akkor van esély arra, hogy a béke végre megteremtődjön a két ország között. Ebben bízom!

Azt hiszem elég aktuális lehet ez a kérdés mostanság. Az orosz-ukrán háború kapcsán valószínűleg sokakban merült már fel a kérdés, hogy vajon egy esetlegesen Magyarországot érő, külső fegyveres támadás esetén mire volna képes a haderőnk.

Anno, amikor még a NATO-hoz csatlakozott országunk, akkor egy ismerősöm, aki részt vett a csatlakozási folyamatban arról mesélt, hogy a NATO tisztjei elmondták - néhány katonai egységünknél gyakorlatként elrendelt harci riadó végrehajtása kapcsán, hogy azt sejtették, hogy a hadseregünkkel támadni nem fognak, de hogy menekülni sem, azt azért nem gondolták. tették ezt a kijelentést arra alapozva, hogy sok esetben az derült ki, hogy a katonai egységek némelyike olyan állapotban lévő elavult hadi technikával rendelkezett, ami még menetoszlopba sem tudott rendeződni, nemhogy elhagyni a laktanyát.

Azóta azért már jó sok év eltelt és tapasztalhatjuk, hogy technikai szinten sokat javult a hadseregünk állapota. de mit sem ér a technika, ha nincs hozzá kiképzett szakember gárda, azaz katona. A sorkatonai szolgálat megszüntetésével azt a fajta ellenérzést, ami a fiatalokban a hadsereg irányába volt, lényegében eltűnt. Nem kellett tovább félni attól, hogy behívják őket, tehát buli az élet. Legyen katona az, aki ezt a pályát választja. Így aztán - elvileg - profi katonáink vannak, akik képesek arra, hogy a technikai eszközöket megfelelően használják és biztosítsák azt, hogy a NATO erői megérkezéséig a támadókat visszatartsák. Ha jól tudom, akkor önkéntes sorkatonaként hozzávetőleg 10-11 ezer fiatal számítható a Magyar Honvédséghez.

Ebből jól látható tehát, hogy a mi hadseregünk, nem egy támadó hadsereg. Békeidőben és egy esetleges fegyveres támadással szemben időlegesen ellen tudnak állni katonáink, de ennél többet ne várjunk. 

Ezért is olvasgatom elképedve azokat az írásokat, amelyben állítólagos politikus(ok) az elrettentés politikájának érvényesítése kapcsán számítanak a magyar katonákra. Hát, azt hiszem, hogy Oroszország mérsékelten rémülne meg, ha Magyarország a hadseregével akarná elrettenteni őket. De a katonákkal nincs is gond, ők képesek arra, amire ez a sereg ki van találva. A kétségbeejtő az, hogy politikusok nincsenek tisztában a sereg képességeivel. És ez nagy baj. Mert ha ilyen tudatlanul valóban egy olyan döntés születne, hogy a magyar katonáknak be kell segíteni  akár Ukrajna, akár egy jövőbeni más országok között háborúba, akkor az gyakorlatilag az országunk védelem nélkül maradna, kiszolgáltatottan. Ilyet még a leghülyébb politikus sem akarhat. Ezért van szükség a békére, a tárgyalásos megoldások keresésére és nem az ész nélküli  "emberkedésre"!

Ma reggel olvastam egy cikket a portfolio.hu oldalon, amely arról szólt, hogy a brit titkosszolgálat milyen megállapításokat tett az orosz csapatok harci cselekményeinek alakulásáról. A cikk szerint, a brit védelmi minisztérium twitter oldalon tette közzé ezeket az információkat.

Ex katonaként kissé megütköztem ezen a cikken. Lehet, hogy az én ismereteim már elavultak, de a józan paraszti ész mindenképpen azt diktálná, hogy a hírszerzők a munkájukat titokban végezzék. És amit megállapítanak, az maradjon titokban általánosságban az emberek előtt. Ezért értelmezhető számomra nehezen a twitter használata. Még a kémfilmekben sem fordult elő, hogy James Bond twitteren tegye közzé a megállapításait. Így a cikk tartalmából arra kell következtetnem, hogy ez egy győzelmi jelentés akar lenni, csak a jelentőségét akarták növelni azzal, hogy a brit hírszerzés szájába adják a megírt információkat.

De ha részletesen nézzük a twitteren leírtakat, akkor sem kell valami nagy átütő erejű információkra gondolnunk. A lényege, hogy az orosz csapatok lassabban és nehézkesebben haladnak, mint azt normál körülmények között gondolná valaki. Biztosan így van. De kérdés az, hogy a megállapítások mennyire tartalmaznak releváns adatokat. Azt mindenki tapasztalja, hogy az orosz invázió üteme lelassult. E tény mögött azért valószínűleg sokkal több ok van, mint azt a twitteren olvashatunk. Az biztos, hogy egy hadsereg előrenyomulásának  a tempóját sok minden határozza meg. Egyszerűbb a már kiépített úthálózatot használni, mint nekivágni a csalitosnak, pláne úgy, hogy a több tonnás harci járművek csak olyan terepen tudnak biztonságosan mozogni, ami képes ezt a nagy súlyt megtartani. Nehezíti a mozgást a domborzat is. Bár alapvetően nem sík terepekre tervezik a harci járműveket, de van egy mászóképessség, amit nem tud figyelmen kívül hagyni a parancsnok. A bejegyzés a lassú mozgás okaként jelzi, hogy az ukrán csapatok gyakorlatilag megsemmisítik a folyókon átvezető hidakat és így próbálják ellehetetleníteni az oroszok mozgását. Ez valóban komoly akadályozó körülmény. De minden hadseregnek része a mozgást biztosító csapattest, amely mindenféle földmunkagépekkel, hídrakó eszközökkel, pontonokkal el van látva és egy ideiglenes átkelést biztosító híd megépítésének normaideje még a magyar hadseregben sem napokban számítandó.

De én azért még pár dolgot felvetnék: mi van akkor, ha a lassú mozgás épp egy stratégia része. Az teljesen nyilvánvaló már az orosz hadvezetés számára is, hogy a villámháború terve kútba esett. Így más támadási stratégiát kezdtek el alkalmazni. A csapatmozgások tempójából úgy vélem, hogy ennek oka az említett brit hírszerzési adatokon túl az is lehet, hogy igyekeznek folyamatossá tenni a csapatok hadtáp biztosítását. Üzemanyag, ruházat, élelem, lőszer. Ezek nélkül egyetlen hadsereg sem tud működni. Ezt viszont szállítani kell valahogyan. A légi szállítás úgy gondolom nehézségekbe ütközhet, mert a repülőterek zömét élből lebombázták az oroszok. Így ha azokat nem tudják használni az ukránok, akkor az oroszok sem. Marad a szárazföldi úton történő utánpótlás szállítás. Az anyaországtól való nagy távolság miatt viszont hosszú időbe telik a harcolókhoz juttatni az utánpótlást. Több írást lehet olvasni, amelyek azt taglalták, hogy biztosan komoly ellátási gondokkal küzd az orosz hadsereg, mert az orosz katonák menet közben élelmet, esetleg ruházati cikkeket lopnak. Azt kell, hogy mondjam, hogy ebből még nem szabad túl optimistán arra következtetni, hogy az orosz hadsereg morálisan a padlóra került. A támadás ütemét nehéz kiszámítani. Azt is tudni kell, hogy ha egy támadás ellenállásba ütközik és az előrehaladást felváltja a csapatok oldalirányú vagy hátramozgása, az emészti a tartalékokat. Ilyenkor következnek be az ellátási problémák, amiket a katonák azért úgy hidalnak át, ahogyan tudnak. Ezért van a lopkodás is. Ettől még nem fognak sem a támadástól elállni, sem pedig morálisan úgy megtörni, hogy letegyek a fegyvert.

A leírtakhoz még hozzá kell számítani azt is, hogy nyilván az ukránok sem nézték ölbe tett kézzel, hogy támadnak az oroszok és olyan műszaki zárakat - harckocsiakadályok, aknamezők, stb. - hoztak létre, amelyektől először mentesíteni kell a támadási útvonalat. Ez pedig roppant időigényes, lassítja a támadás ütemét.

Úgy gondolom, hogy nem kell túlértékelni a twitteren megjelölt állítólagos hírszerzési adatokat - amelyeket egyébként a sajtót olvasva maga is össze tud gyűjteni az érdeklődő - hanem egy harci kedvet, morált emelni próbáló írásként kell kezelni. És ha így tekintünk ezekre ez információkra, akkor nagyon nem fogunk csalódni a valóságban.

Az elmúlt napokban nem volt rá lehetőségem, hogy írogassak. De közben azért folyamatosan figyelemmel kísértem az eseményeket. Tudom, hogy a legrosszabb az, amikor az ember összeesküvés elméleteket gyárt, de az egyoldalú tömegtájékoztatásnak köszönhetően egyre több kétség merül fel mindenkiben, aki hajlandó venni a fáradtságot és gondolkodni próbál, hogy valami nagyon nem stimmel itt, ebben az egész háborús miskulanciában.

Ami factum: az oroszok nekimentek az ukránoknak és emiatt rossz emberek. Jó háború nincs, nyilvánvaló, hogy aki háborúzni kezd, az biztos, hogy már erkölcsi vereséget szenvedett, mivel nem a diplomácia eszközeit használta fel a helyzet normalizálására. Persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért is vetette el Oroszország, és maga Putyin elnök a diplomáciai eszközök alkalmazását. Miután Oroszország történelmében több példa mutatkozott, hogy képesek diplomáciai eszközökkel megoldásokat találni, így csak arra lehet gondolni, hogy ezeknek az eszközöknek az eredményességében vetett hitük veszett el. De ennek bizonyosan oka van! Talán, mert hosszú évek "diplomáciáskodása" után szimplán azt érezték, hogy "hülyére veszik" Oroszországot az adott probléma megoldásában. Konkrétan, a Minszkben megkötött megállapodásban foglaltak betartására gondolok. Pattant a húr, találtak casus bellit és nyomás - megpróbálták lerohanni Ukrajnát. Ami mondjuk nem úgy sikerült, ahogy arra számított Putyin elnök.

De miért nem úgy sikerült? Érthetetlen, hiszen a katonai erőviszonyok bizonyára nem indokolták ezt. Legalábbis abban a tekintetben nem, hogy ha Ukrajna valóban olyan fegyverzettel rendelkezett csak, amiről mondjuk normál viszonyok között tudhatott Oroszország. De mi van, ha mégsem csupán azokkal rendelkeztek(nek) az ukránok, amire normál körülmények között számítani lehetett? Akkor az van, hogy valahonnan fegyverek kerültek be Ukrajnába úgy, ahogyan elvileg nem kerülhettek volna. Ez pedig "gáz". Sok lehetőség nincsen, hogy honnan juthattak oda esetlegesen már korábban fegyverek. Oroszország nyilván nem szállít fegyvereket egy olyan országba, ami számára ütközőpont a NATO-val. Pláne úgy, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy Ukrajna a NATO felé kacsintgat. Majd hülye lenne Putyin saját magának több gondot okozni, mint ami egyébként is van az ukránokkal. Akkor pedig csak vagy az USA, vagy pedig valamelyik EU-s ország láthatta el Ukrajnát.

Lehet azt is mondani, hogy az ukrán emberek hősiessége miatt tudják ennyire sokáig akadályozni az orosz csapatok mozgását. Ez lehet igaz, csak fegyver nélkül sokat nem ér a hősiesség. Egy veszedelmes ökölrázás ellen bármilyen ócska kézilőfegyver hatékonyabb. Tehát fegyverek vannak - most már felvállaltan oda szállítva Ukrajnába, hiszen szinte minden EU-s ország és az USA is kinyilatkoztatta, hogy fegyverekkel segíti Ukrajnát. De bennem egyre inkább kérdéses, hogy ez a nagy igyekezet nem azért tapasztalható-e, hogy ne derüljön ki, hogy már korábban is jócskán szállítottak oda mindenféle haditechnikát, biztosítandó az amerikai érdekeket. Zelenszkijről mindenki tudja, hogy az amerikai kormány bábja. Így túl nagy ellenállást biztosan nem tanusított, amikor tudomására hozták, hogy Ukrajnába nyugati fegyvereket fognak szállítani. 

Aztán így már egyre jobban érthető, hogy miért nem tett meg minden tőle telhetőt Ukrajna azért, hogy a Minszki Egyezményben foglaltakat betartsa. Mert széles ívben tett az oroszokra, hiszen maga mögött érezte az USA-t és az EU-t. Még akkor is, ha nem tartozott egyik közösséghez sem hivatalosan. Csak "svarcban".

Borzasztóan izgalmasak azok a hírek, amik a magyar tömegtájékoztatásban megjelennek, különösen az interneten. Ezek jobbára ukrán harci sikerekről számolnak be, és azokból arra lehet következtetni, hogy Oroszország hamarosan kapitulálni fog. Csak valószínűleg Putyin elnök nem a magyar internetes médiából szerzi az információit. De egyébként józan, egyszerű ésszel végig gondolva: adott Oroszország, aki a világ első három nagyhatalma közé tartozik, beleértve a hadipotenciálját is. Nem véletlenül kapnak az oroszoktól lábrázást az amerikaiak, a kínaiak is, nem beszélve több más országról. És van Ukrajna, akit eddig ebben a játékban nem jegyeztek, viszont most lassan kiderül, hogy erősebb mint Oroszország. Ugyan már! Ki hiszi ezt el? Főleg, mert azok a hírek tolakodnak az ember elé, amelyek azoktól a médiáktól származnak, amelyek az USA, vagy onnan valamilyen szervezetnek az anyagi támogatásával fejtik ki tevékenységüket.

Sokkal valószínűbb az, hogy - talán - Oroszország tudta nélkül ment Ukrajnában a háttérben egy nagy politikai és katonai simliskedés, aminek vélelmezem egyértelmű célja az lett volna, hogy az USA lőtávolba kerülhessen Moszkvához képest. Aztán úgy tűnik Putyin elnök - talán akarata ellenére - beledurrantott a nullás lisztbe és a katonai akciók eredményességéből kiderült, hogy milyen katonai erőt sikerült már addig összehordani Ukrajnában valakiknek. És most pláne nem fog engedni Oroszország, hiszen lényegét tekintve már nem kizárólag Ukrajnával háborúzik, hanem a NATO államok egy részével is. Csak ezt még ugyebár nem mondja ki senki. Megállunk a humanitárius fegyverszállítások elismerésénél. A nagy kérdés, hogy végre mikor meri kimondani valamelyik hadban álló fél, hogy ez már nem két ország fegyveres konfliktusa, hanem ennél több. De diplomáciával még mindig jobbára helyrehozható lenne a helyzet.

Elképedtem azon, amikor a WHO arra szólította fel Ukrajnát, hogy semmisítse meg az összes olyan víruslaborban található vírusmintát, amivel dolgoztak, elkerülendő egy esetleges fertőzéshullám a háború borzalmain túl. Számomra ez - mivel képtelen vagyok már bízni a tömegtájékoztatásban - nem ezt jelenti Sokkal inkább azt, hogy valószínűleg Ukrajnában folytak olyan biológiai fegyverkísérletek, amiről nem volna szerencsés ha kitudódna a világban. Pánik keletkezett a WHO-nál, hogy esetleg konkrét bizonyítékok kerülnek ezekről a kísérletekről az oroszok kezébe, aminek meg az lenne az eredménye, hogy a maszületett bárány képében tetszelgő ukrán politikai elit, a rájuk telepedett nyugati hatalmakkal potenciálisan célponttá változtatta Ukrajnát. És akkor az áldozat, és az elesetteket megsegítő szerepkörből kiesnének az érintett hatalmak.

Szóval eddig jutottam a gondolkodásban, és úgy döntöttem nem gondolom tovább az egészet. Mert csak egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a hadiipari fejlesztésekben érintett körök játszmájában járulékos veszteségként szerepel Ukrajna lakossága, meg mindenki más is, aki belekeveredik. Ezért kell nekünk minden eszközzel távol tartanunk magunkat ettől a katyvasztól. Sem politikai, sem anyagi haszna nem származna belőle az országunknak, csak hátránya. Azt meg inkább viseljék azok, akiknek a felelőtlen politizálása idáig vezetett.